Üzleti / Business tanulmányok az Egyesült Államokban

AccessMBA
Amennyiben az üzleti tudományok iránt érdeklődsz, már a középiskolai tanulmányaid befejezését követően, az alapképzés (undergraduate) keretén belül folytathatsz business tanulmányokat az amerikai felsőoktatásban. A kifejezetten üzleti tanulmányokra szakosodott egyetemeken fő szakként (major) olyan üzleti tudományokkal kapcsolatos tantárgyakat választhatsz, melyek alapvetően az üzleti életben való aktív részvételre készítenek fel (ilyen pl: üzleti kommunikáció, pénzügyi ismeretek, vállalkozás rendszerelemzés, nemzetközi üzleti ismeretek, stb). A választott fő szak mellett más területeken is bővítheted a tudásod és felvehetsz egyéb, kiegészítő (minor), nem feltétlenül az üzleti tudományokhoz kapcsolódó tárgyakat is, mint például történelem, jog, nemzetközi közgazdaságtan, szociológia, környezetvédelem vagy akár nyelvek.

A felvételi első lépése a programokról való tájékozódás és az iskolákkal való kapcsolatfelvétel, majd a szükséges nyelvi és felvételi tesztek letétele (TOEFL, ACT vagy SAT, valamint SAT Subject). Ezt követően az on-line jelentkezés kitöltése, végül pedig a jelentkezési csomag (application package) elküldése a pontos határidő betartásával, mely tartalmazza az önéletrajzod, ajánlóleveleket, motivációs esszéd a tanulmányi terveiddel, valamint az eddigi tanulmányok igazolásaképpen a középiskolai és az érettségi bizonyítványod másolata és hitelesített fordítása.

4 éves tanulmányod befejeztével a következő végzettség valamelyikét szerezheted meg:

B.A. – Bachelor of Arts (in)
B.B.A. – Bachelor of Business Administration
B.Sc. – Bachelor of Science (in)
B.Sc.B.A. – Bachelor of Science in Business Administration

Már az undergraduate tanulmányaid során is számos lehetőséged nyílik az üzleti világba való betekintésre, széleskörű tudásod kamatoztatására (esettanulmányokon, szakmai gyakorlaton, állásbörzéken keresztül). Tanáraid és az egyetemed karrier tanácsadó központja minden segítséget megad ahhoz, hogy kiválóan felkészült pályázó és sikeres munkaerő legyél a piacon. Különböző ön- és készségismereti tesztekkel, karrier tanácsadással, egyéni konzultációval, önéletrajzíró szemináriumokkal, állásinterjú gyakorlatokkal készítik fel a diákokat a pályakezdésre vagy segítik a következő tanulmányi szint, a mesterképzésen (Master) történő továbbtanulásban.

A legismertebb mesterszintű (graduate) szintű képzés az üzleti tudományok területén az ún. M.B.A. – Master of Business Administration, melyet az alapdiploma, a bachelor fokozat megszerzése után lehet megkezdeni. Az M.B.A. fokozat megszerzéséhez szükséges tanulmányi idő általában 2 év, de léteznek gyorsított, rendkívül intenzív, akár 12-18 hónap alatt elvégezhető tanulmányi programok is. Hasonlóképpen az undergraduate fokozatokhoz, a mesterképzésben megszerzett fokozat a választott szakirányra utal, mint pl: szervezeti menedzsment, pénzügy, statisztika, marketing, adózás.

M.A. – Master of Arts (in)
M.Sc. – Master of Science (in)
M.Tax – Master of Taxation
M.I.B.M. – Master of International Business and Management
Executive M.B.A.

Az amerikai egyetemek által kínált M.B.A. programok igen népszerűek mind az amerikai, mind a külföldi hallgatók körében és az egész világon elismertek, de csak igen kiváló felvételi eredménnyel lehet ezekre bekerülni. Általánosnak mondható, hogy a legtöbb b-school felvételi feltételként szabja meg, hogy a jelöltek minimum 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkezzenek, ilyenkor jól jön az alapképzés idején elvégzett szakmai gyakorlat (internship). Ezek az iskolák olyan hallgatókat keresnek, akik képesek a csapatmunkára, rendelkeznek vezetői képességekkel és jó kommunikációs készséggel, ugyanakkor a business előtanulmányok megléte nem feltétel.

Viszont minden felvételiző számára kötelező a nyelvi tudásszintet igazoló TOEFL vizsga valamint egy általános készségeket, képességeket felmérő felvételi teszt az ún. GMAT (Graduate Management Admissions Test) letétele. Ez a számítógépes, feleletválasztós teszt általános matematikai (quantitative), nyelvi (verbal) és írásbeli (analytical writing) ismereteket mér egy 200-800 pont közötti skálán. Minden intézmény saját maga határozza meg a számukra elfogadott pontszámot mind a TOEFL, mind a GMAT vizsga eredményét illetően.

A jelentkezési anyagod (application package) az alábbiakat kell, hogy tartalmazza:

  • önéletrajz,
  • a fenti nyelvi és szakmai tesztek eredménye,
  • ajánlólevelek,
  • motivációs levél/esszé (personal statement),
  • tanulmányi terv (project proposal),
  • valamint az eddigi tanulmányok igazolásaképpen index és diploma másolata és hitelesített fordítása.

Az üzleti iskolák képzése köztudottan a legmagasabb befektetési kategóriába tartozik. A tandíj, szállás, megélhetés, könyvek, személyes kiadások elérhetik a tanévenkénti 45,000 dollárt, de akár ettől még többet is. A kimagasló felvételi teljesítményt nyújtó külföldi diákok komoly tandíjkedvezményre számíthatnak, mellyel lényeges költségmegtakarítást lehet elérni, ezen kívül számos ösztöndíjlehetőség (pl. Fulbright, HAESF, Calasanctius) is elérhető a magyar diákok számára.

Az alábbi hasznos linkek segítenek a további tájékozódásban:

www.aacsb.edu – Association to Advance Collegiate Schools of Business
www.mba.com
www.businessweek.com/business-schools
www.topmba.com/mba-tour
www.gmat.hu